Elfogták
A Hosszúpályi Rendőrs nyomozói őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.
A Hosszúpályi Rendőrs nyomozói őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfivel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy mikepércsi ingatlanba.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy vitát követően többször megütötte ismerősét.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a jármű vezetőjének.
A hajdúszoboszlói rendőrök lezárták egy 19 éves férfi ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszát.
A hosszúpályi rendőrök egy óra alatt elfogták azt a fiatalt, aki a gyanú szerint egy 65 éves férfit rabolt ki a nyílt utcán.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.