Elfogva
Embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás az ellen az ukrán sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Embercsempészés gyanúja miatt indult eljárás az ellen az ukrán sofőr ellen, aki négy embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A ceglédi nyomozók két hét alatt azonosították és elfogták azt a 24 éves lovászt, aki bosszúból felgyújtotta munkaadója báláit.
Egyik felkérés éri a másikat. A gödöllői rendőrök mindet teljesítik.
A rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a helyi férfit, aki egy maglódi rendezvényről lopta el a gyanú szerint.
Nem volt még nagykorú az a budapesti lány, aki egy házibuliból tetemes mennyiségű alkohol elfogyasztása után került kórházba, ahol őrjöngve támadt az ápolókra. A váci rendőrök befejezték a nyomozást.
Fél nap alatt két túlsúlyos járműszerelvényt is kiintettek a rendőrök az M0 autóúton.
A nagykőrösi zsaruk fél órán belül azonosították és megtalálták a balesetet okozó férfit.
A valkói férfit korábban a rendőrség és a bíróság is eltiltotta a járművezetéstől.
A solymári és a szomszédos körzeti megbízottak gyors információcseréje volt a kulcs egy román férfi elfogásához, aki a gyanú szerint telefont lopott egy solymári áruházból.
A Pest megyei életvédelmi nyomozók őrizetbe vették azt a 21 éves román férfit, aki a gyanú szerint vitájuk alkalmával mellkason szúrta testvérét.