Legfrissebb híreink

Falból a rácsok mögé

Tíz hónap kutatás után találták meg a ceglédi rendőrök azt a 38 éves férfit, aki ellen több elfogatóparancs volt érvényben. Falba vájt rejtekhelyét egy szekrény tette észrevehetetlenné - mostanáig.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: emberöléssel is gyanúsították

A Pest vármegyei rendőrök az 588 napja személyi szabadságában korlátozott gyanúsított ellen a napokban fejezték be a vizsgálatot. A férfi többször megverte élettársát, akit legutóbb hiába vittek kórházba, meghalt, miután hosszú órákig feküdt magatehetetlenül a hideg padlón.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vége az útonállásnak

Idős, kerékpáros nőket szemelt ki magának a 28 éves férfi, melléjük tekerve kirántotta a kosárból táskájukat, majd elhajtott. Két hét alatt három áldozata volt, több azonban garantáltan nem lesz.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forró nyomon Dakotával

Szolgálati kutyája segítségével fogta meg 8 perc alatt Poór István törzszászlós azt a 28 éves férfit, aki a gyanú szerint erőszakoskodott egy nővel, majd menekülni próbált. Dakota közel 2 kilométerre a helyszíntől állította meg.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megkerült „szatyorszéf”

A ceglédi rendőrök egy hét alatt előkerítették a tolvajt, mi több, a lopás sértettjét is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: Ittasan, italért autózva gázolt halálra a gyorshajtó

Egy 2021-es közlekedési baleset vizsgálatát fejezték be a Pest vármegyei rendőrök. A biciklist elütő férfi segítségnyújtás nélkül sorsára hagyta áldozatát – a gyanú szerint.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vége a próbálkozásoknak

Gyógyszertárba, élelmiszerboltba, piaci bódéba próbált betörni, majd egy italdiszkont alkalmazottját rabolt ki egy 23 éves helyi férfi - a gyanú szerint. A rendőrök elfogták, a bíróság azóta letartóztatta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hajnali ébresztő

Otthonában fogták el az érdi rendőrök azt a férfit, akit jelenleg három betöréssel gyanúsítanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megint drónoztak

A ceglédi rendőrök szerveztek közlekedésrendészeti ellenőrzést a városban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közösen

A váci egységek a Szlovák kollégákkal és a Készenléti Rendőrség munkatársaival kiegészülve ellenőriztek Vác területén. Egy rutinszerű igazoltatás két embercsempész és 19 migráns elfogásával végződött.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság