Teljes útlezárás a 8-as számú főúton
Közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítaniuk a járművezetőknek a 8-as számú főúton, Vas megyében.
Közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítaniuk a járművezetőknek a 8-as számú főúton, Vas megyében.
Már csak két útszakaszt érintően van továbbra is forgalomkorlátozás 2014. szeptember 19-én, a 14 óra körüli állapot szerint.
Négy útszakaszt érintően továbbra is forgalomkorlátozás van érvényben a 2014. szeptember 19-én 11 óra körüli időben megállapítottak szerint.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya eljárást folytatott garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfival szemben.
Megindult a forgalom Karakó belterületén.
Hat útszakaszt érintően van továbbra is forgalomkorlátozás 2014. szeptember 18-án, a 7 óra körüli állapot szerint.
A szombathelyi rendőrök a bejelentést követő tíz percen belül elfogták P. István, 38 éves hajléktalan férfit, akinél a járőr megtalálta a lopott dohányárut.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának Vizsgálati Alosztálya eljárást folytatott lopás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két férfivel szemben.
Megindult a forgalom a Püspökmolnári és Vasszécseny közötti útszakaszon.
Hat útszakaszt érintően van továbbra is forgalomkorlátozás 2014. szeptember 15-én, a 21 óra körüli állapot szerint.