Legfrissebb híreink

Négy bűncselekmény miatt kell felelnie

Vádemelést javasol a rendőrség azzal a kiskunfélegyházi férfival szemben, aki a gyermeke előtt egy karddal követelte vissza kölcsönadott pénzét, majd megrongált egy autót.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnszervezetet számoltak fel

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya 4 gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal fejezett be egy bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt folytatott nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két nap - 40 határsértő

Győr-Moson-Sopron megyében két nap alatt 40 illegális határsértőt állítottak elő a rendőrök. A menekültek nemzetközi gyorsvonattal akartak külföldre utazni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás és bélyeghamisítás

Áruházból lopott egy kaposvári fiatal, egy debreceni férfit pedig Balatonlellén ellenőriztek a rendőrök, akinél hamis azonosítókat találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Körözött Mercedes Nagylakon

A rendőrök lefoglalták a lopott gépkocsit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési helyzetkép

Torlódásra számíthatnak a közlekedők Szombathely térségében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályán megindulhatott a forgalom a 86-oson

Továbbra is forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek Vas megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben: késsel rabolt a szegedi dohányboltban

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésekor használt ruházatot is lefoglalták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Teljes útlezárás a 86-os számú főúton

Közlekedési baleset miatt teljes útlezárásra kell számítaniuk a járművezetőknek a 86-os számú főúton, Vas megyében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság