Legfrissebb híreink

Életveszélyes harag

Életvesztélyt okozó testi sértés miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy ózdi férfival szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Országszerte trükköztek a külföldi ékszertolvajok

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román férfi, aki az ország több pontján is eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. A két férfi több mint 14 millió forint értékben zsákmányolt. A kiskunfélegyházi nyomozók kezdeményezik letartóztatásukat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Hétmilliós körút

Három rendőrkapitányság - Vác, Szentendre és Dunakeszi - összehangolt munkájának köszönhetően rövid időn belül elfogták az elkövetőket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Menet közben kínálta droggal utastársait

A pásztói rendőrök őrizetbe vettek egy 37 éves bujáki férfit, aki a gyanú szerint kábítószert árult, és az autójában utazó két társát is megkínálta vele.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a kábítószert áruló házaspár

A hernádvécsei házaspár fiatalkorúaknak is adott el kábítószert, az encsi rendőrök őrizetbe vették őket. 

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A börtön falára firkált, végül oda is került

A Pécsi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai dicséretben és jutalomban részesültek a falfirkáló gyors elfogásáért.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Eltűnt Lakatos Viktor

A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság