Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás
A Szegedi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklásának vétsége miatt indított büntetőeljárást egy helyi férfi ellen.
A Szegedi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklásának vétsége miatt indított büntetőeljárást egy helyi férfi ellen.
Dr. Bakk Richárd r.ezredes, megyei rendőrfőkapitány és Illés Tamás r. alezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője átvették a kinevezési okmányukat.
A nyomozók elfogták a helyi testvérpárt, az elmúlt hetekben lezáratlan kocsikból loptak.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Kaposvári Rendőrkapitányság folytat eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Itt az ideje felszerelni az évszaknak megfelelő gumiabroncsokat, hiszen tartósan lecsökkent a hőmérséklet. Emellett fontos „látni és látszani”.
A komáromi rendőrök igazoltatásának pozitív drogteszt, lefoglalt kábítószergyanús anyag lett a vége.
Negyedóra alatt elfogták a rendőrök azt a fiatalt, aki két tinédzsertől rabolt Józsefvárosban.
A főkapitány-helyettesi és a kapitányságvezetői megbízásáról szóló parancsokat dr. Terjék Gábor r. dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át.
A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 21 éves férfit és a barátnőjét.
Az Országos Rendőr-főkapitányság 1,020 Milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével biztosítja a határigazgatás területén működtetett informatikai rendszerek együttműködését. A HAVE Plusz-1.4.5-26-2026-00002 azonosító számú, „Határigazgatás területén működtetett informatikai rendszerek interoperabilitásának biztosítása” című projekt a HAVE Plusz-1.4.5-26 kódszámú, „A határigazgatás területén működtetett nagyméretű informatikai rendszerek interoperabilitásának biztosítása” című felhívás keretében valósul meg.