Legfrissebb híreink

Kitépte a helyéről

A dunakeszi rendőrök eljárást indítottak az ellen a 16 éves fiú ellen, aki két áruházból is mobiltelefont lopott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Börtön helyett bujkálás

Évek óta körözték azt a 62 éves nagykónyi férfit, aki ellen négy elfogatóparancs is volt érvényben, mert börtönbe kellett volna vonulnia, de nem tette.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kiberkörképet adtak és kaptak

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főosztály Bűnmegelőzési Osztály másodjára rendezett konferenciát a belső edukáció fokozásáért az EU Kiberbiztonsági Ügynöksége (ENISA) által hirdetett kiberbiztonsági hónap jegyében, melyen 130 többségében bűnügyi szakterületen szolgáló kollega, illetve társszervek és civil szervezetek szakemberei vettek részt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Dobogóra szagolták magukat

Világbajnoki dobogós helyezéseket ért el Számfira Zoltán törzsőrmester – a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály Kutyás Alosztály kutyás járőre – és belga juhásza, Bran re Torsio. Idén Görögországban csapatban bronzot, Spanyolországban pedig 2. és 3. helyezést szerzett világversenyeken.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Lekapcsolt díler közel 3 kiló droggal

A szolnoki rendőrök egy kőröstetétleni parkolóban csaptak le egy jászkarajenői férfira. Őrizetbe vették kábítószer-kereskedelem miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Whiskysüveggel fenyegetőzve követeltek pénzt

A veszprémi rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a kamaszokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az áruház parkolójáig jutott

Az ózdi rendőrök rablás miatt folytatnak nyomozást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt bekötve…

A 31 éves férfi kiesett az autóból a somogyvári balesetnél. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a biztonsági öv fontosságát!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közrend-Közbiztonsági díjat vehetett át

Szlaukó Tibor r. alezredes, a főkapitányság határrendészeti szolgálatvezetője érdemelte ki az elismerést 2025-ben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság