Állatkínzó ellen fejezték be a nyomozást
A celldömölki nyomozók befejezték abban az ügyben a nyomozást, amelyben egy osztrák nő méltatlan és veszélyes körülmények között tartott állatokat.
A celldömölki nyomozók befejezték abban az ügyben a nyomozást, amelyben egy osztrák nő méltatlan és veszélyes körülmények között tartott állatokat.
A személyvédelmi alaptanfolyam záróvizsgája nemcsak fizikai megmérettetés, hanem a megszerzett tudás alkalmazása is éles, életszerű környezetben. A Készenléti Rendőrség (KR) Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Személyvédelmi Főosztály által szervezett vizsgán valósághű szituációkban álltak helyt a résztvevők.
A kerékpáros körverseny biztonsága érdekében több helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani.
Cserbenhagyás szemtanúit keresik a pécsi a rendőrök.
Az Európai Unió 2011-ben Kynopol néven hozta létre a rendvédelmi kutyavezetők hálózatát, hogy a tagállamok bűnüldöző szervei összehangolják a szolgálati ebek alkalmazásával kapcsolatos tevékenységeiket. A hálózat hozzájárulhat a szervezett bűnözés, illetve a súlyos nemzetközi bűncselekmények elleni egységesebb fellépéshez.
Összehangolt akció Marcali és Nagyatád vonzáskörzetében, hetvenegy szabálysértővel szemben léptek fel a rendőrök.
Három szervezeti egység kutyás rendőrei és járőrtársaik a pápai katonai bázison vettek részt összevont kutyás képzésen.
A dabasi rendőrök elfogták azt a 31 éves nőt, aki egy idős férfit fosztott ki Örkényben.
Németh József alezredes 42 év szolgálat után lépett be utoljára a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti kapuján. A 60. életévét betöltve rendelkezési állományba került főtiszt úgy tudta, a rendőrnapon veszi át elismerését ünnepélyes keretek közt. Ám kollégái úgy döntöttek, meglepik valamivel, amire még nagyon sokáig emlékezni fog.
Két nap alatt két többszörösen körözött személyt is elfogtak az angyalföldi rendőrök.