Legfrissebb híreink

Tudomány a rendvédelmi munka szolgálatában

1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság, a mai Magyar Tudományos Akadémia jogelődjének létrehozására. A szervezetet más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták. Egyebek mellett erre is emlékeztek a Magyar Tudomány Ünnepe keretében rendezett Vezetni és irányítani a digitális világban VI. konferencia résztvevői.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A biztonságos közlekedés érdekében

Összehangolt akció zajlott Fonyódon és vonzáskörzetében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopott pénzből kaszinózott, rajtavesztett

A balatonfüredi nyomozók elfogták a férfit, akit a térfigyelő kamera felvételei buktattak le.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Időnként a zászlósok dobálják az alezredest

Egy harcművészklubba jár három Békés vármegyei rendőr. Aikidóznak, ami nem az ellenfél megsemmisítéséről, hanem a partnerségről szól. Szolgálatban is határozottak, de együttműködésre törekednek azzal, akivel szemben intézkednek. Nyáron fekete övesek lettek. Egyikük a szakmában is az, hiszen közlekedési rendőr, szívügyének tekinti, hogy minél többen betartsák a szabályokat, használják a biztonsági övet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Kísérlet miatt büntetendő…

Pénzmosásért felelhet az a két ukrán állampolgár, akiket még a csalás útján vásárolt telefonok átvétele előtt elfogtak az újbudai nyomozók egy XI. kerületi elektronikai üzletben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Emberkereskedelem és kényszermunka a gyanú

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett két sátoraljaújhelyi férfit, akik társaik segítségével több kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerítettek prostitúcióra.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Határzár megrongálása miatt őrizetben

A rendőrök két határsértőt fogtak el Hóduna közelében, akik az ideiglenes biztonsági határzár megrongálását követően jutottak be az ország területére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

16 lopás 15 évesen

A ceglédi zsaruk fogták el a fiatal tolvajt, aki azóta már egy javítóintézet lakója.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Újabb díler a Blaháról

A józsefvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint kristályt terített.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság