Legfrissebb híreink

Közlekedésrendészeti összesítő Bács-Kiskun vármegyéből

Lesodródott a kanyarban és fának ütközött Bajánál személyautóval egy 19 éves férfi, akiről kiderült, hogy ittasan és eltiltva a járművezetéstől ült volán mögé.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Huszár fényképezőgéppel

Várpalota környékén fotográfusként is jól ismerik Garamvölgyi Ágnes őrnagyot, a Várpalotai Rendőrkapitányság főnyomozóját. A munka sodrásából két tevékenység billenti ki: a Majsai Kiskun Huszár Bandérium – amelynek egyébként alapító tagja – és a fotózás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:

Sűrű füstből hozott ki egy férfit

Szász Attila alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztály főnyomozója az erkélyéről vette észre a füstöt november 2-án késő este, mikor éppen pihenni készült. Nem tétovázott az éppen szabadnapját töltő rendőr, azonnal beugrott az égő ház ablakán, hogy kimentsen onnan egy férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:

Otthonában termesztette a drogot

Újabb házi marihuána-ültetvényt számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nemzeti Nyomozó Iroda

Kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie

Egy 34 éves férfit állítottak elő a rendőrök és vettek őrizetbe Bujákon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Tolvajt keresünk! Felismeri?

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési konfliktusból garázdaság

A váci rendőrök elfogták azt a 38 éves helyi férfit, aki először leköpte, majd megütötte vitapartnerét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság