Legfrissebb híreink

Súlyosan bántalmazta barátnőjét

Az adatok szerint egy 39 éves férfi rendszeresen verte az élettársát, legutoljára pedig élveszélyes sérüléseket okozott neki. A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés

A Záhonyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bébicsőszből tolvaj

A gödöllői nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki gyerekfelügyelet mellett ékszereket és pénzt lopott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bódult állapotban ült a volán mögé

A rendőrök a DELTA Program keretében folytattak eljárást egy egyeki fiatallal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félreállították az állványos bandát

A beavatkozókkal együtt közel száz szabolcsi és borsodi rendőr vett részt egy építkezési állványokra szakosodott, hernádnémeti bűnbanda leleplezésében. Mire a „bérlésekhez” arcát adó Z. László (35) feladta a hallgatást, a nyíregyházi felderítőcsoport bizonyítékokkal támasztotta alá a gyanúsítás állványzatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Eltűnt Patai Zoltán

A szigetvári rendőrök a lakosság segítségét kérik a 16 éves fiú eltűnése kapcsán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fogyasztói figyelmeztető felhívás

A termékek nem felelnek meg a Pirotechnikai Irányelvben foglaltaknak és az Európai Szabványnak (EN15947).

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Lakat alatt egy visszaeső tolvaj

Egy nő rendszeresen visszajárt lopni egy drogériába, az esztergomi rendőrök vetettek véget bűnös tevékenységének.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság