Prevenció színházzal
Kábítószer-megelőzési színházi előadást tartott a Rév Színház a csornai diákoknak.
Kábítószer-megelőzési színházi előadást tartott a Rév Színház a csornai diákoknak.
Sárvári rendőrök a kihűléstől mentették meg az idős férfit.
A jégvastagság az elmúlt napokban a tó szinte teljes partszakaszán elérte, vagy meghaladta a biztonságos jégen tartózkodás minimumát.
A gyanúsítottaknál jelentős mennyiségű drogot találtak az egyenruhások.
Földes Miklós Gábor főtörzszászlós számára a közlekedés nemcsak munka, hanem életforma is. Rendőrként balesetek százait látta már, oktatóként pedig generációkat tanított meg vezetni. A benzingőz gyerekkorában csapta meg először.
A debreceni nyomozók befejezték az eljárást négy férfival szemben, akik egy MÉH telepről loptak rézhuzalokat.
A rendőrök a DELTA Program keretében bezárattak egy, a letartóztatott díler által üzemeltetett nyíregyházi éttermet is.
Újabb elfogás, őrizetbe vétel történt kábítószer-bűncselekmény miatt a DELTA Program keretében.
Rablás miatt vettek őrizetbe egy kiskunhalasi férfit.
Ellentmondásba keveredtek egymással.