Legfrissebb híreink

Szemmel ténylegesen meglátták

Hiába próbált elsunnyogni a szigetszentmiklósi rendőrök elől, elfogták azt az 57 éves férfit, aki az eltiltás hatálya alatt vezetett járművet.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lopás, rablás, végül őrizet

A kiskunhalasi nyomozók egy napon belül elfogták a fiatalt, aki a gyanú szerint legalább négy bűncselekménnyel gyanúsítható.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rally Európa-bajnokság 2021

Nyíregyháza belvárosában útlezárásokra kell számítaniuk a közlekedőknek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés és betöréses lopás egy helyszínen

Bűnügyekkel foglalkozó rendőrök versenyeztek Békés megyében, Doboz-Szanazugban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elcsúsztak a nyakolajon

A VI. kerületi nyomozók gyanúja szerint a biztonsági őr segítségével loptak 1,6 millió forint értékű szeszes italt egy áruházból.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

71 határsértő Bács-Kiskun megyében

Az egyenruhások a csoportokat visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Detroitban fogták el a magyar szökevényt

​​​​​​​Költségvetési csalás miatt szerepelt a TOP-50-es körözöttek között. Menekülésének a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a KR NNI vetett véget.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Országos határrendészeti összesítő

A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. október 19-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 363 határsértőt tartóztattak fel és 150 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat