Illegális migránsokat tartóztattak fel Baranyában
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Kölked térségében.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Kölked térségében.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba tíz határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki ellopta barátja családjának a megtakarított pénzét, ugyanis nagyon jól tudta, hogy hol találja.
A Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának helytállását ismerte el a Győr-Moson-Sopron megyei rendőrfőkapitány.
A magyar rendőrök a román hatóságnak adták át azokat a külföldieket, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarország területén.
Jogellenesen próbált meg átutazni négy migráns Magyarországon.
Kiderült, hogy a 35 éves tolnai férfi korábban is rendszeresen bántalmazta feleségét.
Ne haljon meg több ember az utakon!
A késő délutáni forgalomban kezdett el versenyezni egymással két autós Pécsett, a rendőrök azonnal 300 ezer forint pénzbírságot szabtak ki mindkét járművezető részére.
A budapesti rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak egy 31 éves férfi ellen.