Gáz-riasztó fegyverrel és késsel támadt – Három órán belül elfogták a csepeli rendőrök
A feltételezett elkövető egy XXI. kerületi edzőterem pultosával keveredett szóváltásba, majd az ő segítségére siető férfira támadt.
A feltételezett elkövető egy XXI. kerületi edzőterem pultosával keveredett szóváltásba, majd az ő segítségére siető férfira támadt.
Súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt kell felelnie a 45 éves ajkai férfinak.
A kazincbarcikai rendőrök kitartó nyomozásának eredményeként öt év után fogták el, egy 2017-ben történt rablás elkövetőjét.
Dékány Balázs rendőr ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány ismét elismeréseket és jutalmakat adott át több kollégájának.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A várpalotai rendőrök a 25 éves járművezető ellen büntetőeljárást indítottak.
Megállítottak Baján az egyenruhások egy jánoshalmi férfit, akiről az intézkedés közben kiderült, hogy percekkel korábban szerszámokat lopott, melyet meg is mutatott a rendőröknek.
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 36 éves Várpalotához közeli kistelepülésen élő férfit.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több településén tartottak a rendőrök közlekedésrendészeti akciót a balesetek megelőzése, valamint a gyorshajtók kiszűrése érdekében.
A kiskunhalasi rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 38 éves férfit, aki részegen és vezetői engedély nélkül kocsikázott a városban.