Fokozott ellenőrzés
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. november 25-én 00 órától 2024. december 1-jén 24 óráig.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. november 25-én 00 órától 2024. december 1-jén 24 óráig.
Idén ünnepeli fennállásának 30. évfordulóját a Magyar Rendészeti Sportszövetség, amelynek alkalmából ünnepélyes megemlékezést tartottak A RIK Teve utcai objektumában, november 20-án. Az esemény nem csupán a sport és a rendvédelem közötti szoros kapcsolatot emelte ki, hanem méltatta a szervezet elmúlt három évtizedben végzett munkáját is.
A gyanúsított elvette egy idős nő táskáját Debrecenben, a nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.
Egy nyírcsaholyi lakos gyanút fogott, hogy O. Krisztiánt (29) látta a falu végében. Telefonált rendőr ismerősének, aki épp nem volt szolgálatban, de tudta, kik járőröznek a környéken, ezért nekik szólt, ők pedig a közelben jártak, és a top 50-es körözöttet pár percen belül elfogták, bár ehhez ismeretség is kellett.
Az éjszaka lehullott hó Pest vármegye több útján is nehezíti a forgalmat. Árokba csúszott autók, keresztbe fordult vagy elakadt kamionok és buszok nehezítik a haladást.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Ismét zavartalan a határforgalom.
Megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
Véget ért a háromnapos Szabolcs vármegyei sebességellenőrzési akció.