Emberkereskedelem és kényszermunka a gyanú
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett két sátoraljaújhelyi férfit, akik társaik segítségével több kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerítettek prostitúcióra.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vett két sátoraljaújhelyi férfit, akik társaik segítségével több kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt kényszerítettek prostitúcióra.
A rendőrök két határsértőt fogtak el Hóduna közelében, akik az ideiglenes biztonsági határzár megrongálását követően jutottak be az ország területére.
A ceglédi zsaruk fogták el a fiatal tolvajt, aki azóta már egy javítóintézet lakója.
A józsefvárosi rendőrök elfogtak egy férfit, aki a gyanú szerint kristályt terített.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Mohács környéki házakba jutott be egy villányi férfi, lopás miatt kell felelnie.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse a lakosság segítségét kéri.
A lajosmizsei rendőrök november 12-én akciót hajtottak végre a polgárőrökkel, a lajosmizsei és a kerekegyházi közterület-felügyelőkkel, az Aranyhomok Vadásztársaság és a Kiskunsági Erdészeti és Faipari (KEFAG) Zrt. munkatársaival, amelynek célja a falopás megelőzése és az áldozattá válás megakadályozása volt.
A gyanú szerint egy fiatal férfi egy nap alatt két kisfiút is hazáig követett, egyiküket fogdosta is – a terézvárosi rendőrök másnap őrizetbe vették.
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést 2024. november 21-én.