Erdőben rejtette el a drogot – megtaláltuk
Egy 45 éves kunfehértói díler kezén kattant a bilincs, egy testvérpárnak pedig kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
Egy 45 éves kunfehértói díler kezén kattant a bilincs, egy testvérpárnak pedig kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
Éhbérért, embertelen körülmények között elszállásolva, egy hulladékfeldolgozó üzemben kényszerített munkára embereket az a nyolc gyanúsított, akikre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csapott le. Az akcióban a Terrorelhárítási Központ (TEK), illetve munkaügyi felügyelők is részt vettek, valamint több mint hetven rendőr, köztük románok is.
A dabasi rendőrök egy órán belül elfogták azt a rablót, aki megtalálói jutalmat akart kérni áldozatától.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a fedél nélkül, és az egyedül élők biztonságára.
A bíróság letartóztatta azt a 41 éves férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta ismerősét egy debreceni lakásban, hogy az életét vesztette.
A rendőrök egy 58 éves pécsi férfi ellen indítottak eljárást.
A kaposvári rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki egy hétvégi rangadó biztonságáért felelős személyzet egyik tagját.
Lehetett volna elismert futballista, elismert rendőr lett. Györgye Miklós törzszászlós, a Szekszárdi Rendőrkapitányság szolgálatirányító parancsnoka október 23-a alkalmából – huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkája, magas színvonalú felkészültsége, tapasztalata alapján – belügyminiszteri jutalomban részesült és tanácsosi címet kapott.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.