Megérdemelt pihenés
Nyugdíjba vonult Gál István, aki 45 éven át felügyelte a belépést a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság hátsó kapujánál.
Nyugdíjba vonult Gál István, aki 45 éven át felügyelte a belépést a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság hátsó kapujánál.
Halottak napja alkalmából a rendőrség hősi halottaira emlékeztünk.
A pásztói rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a kegyelet napjaira.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság elhunyt kollégáiról emlékeztek meg.
Az idei évben is sikeresen szerepelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata az október 30-án, Kecskeméten megrendezett Belügyminisztériumi Úszó Országos Bajnokságon. A versenyen 31 belügyi szerv csapata mérte össze erejét.
A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a 39 éves férfit, aki betört az önkormányzat telephelyére.
Halottak napja és mindenszentek idején is vigyáznak a megemlékezők biztonságára és segítik a temető környékén közlekedőket a zalai rendőrök.
Idén ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) dunakeszi telephelye, vagy ahogy sokan ismerik, „Kutyakeszi”. Az 1949-ben létrehozott kutyavezető- és kutyakiképző iskola jelentőségéről Morva László alezredes, a ROKK Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztály vezetőjével beszélgettünk.
A kunszentmártoni rendőrök letartóztatását kezdeményezték egy 34 éves férfinak, aki több helyi ingatlanból lopott.