Legfrissebb híreink

Megsérült

Szórakozás közben életveszélyes sérüléseket szenvedett egy fiatal fiú egy miskolctapolcai szabadidő parkban. A rendőrség büntetőeljárást indított az eset körülményeinek tisztázására.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rádőlt a vályogfal

A helyszínen meghalt a 34 éves hódmezővásárhelyi férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejeződött a helyszínelés

Győrben, az 1. számú főúton közlekedő Suzuki vezetője nem tartott kellő követési távolságot és az előtte várakozó három gépkocsinak hajtott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben és előzetes letartóztatásban a gyanúsítottak

Ököllel ütötték, többször megrúgták áldozatukat azok a hajléktalanok, akik ellen rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Békéscsabai Rendőrkapitányság. Egyikük már előzetes letartóztatásban van.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vadhálót loptak

A két fiatalkorút a körzeti megbízottak elfogták és a vadhálót lefoglalták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szerszámokat és vasanyagokat lopott

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság vádemelést javasol a gyanúsított ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset Győr belterületén

Az 1-es számú főúton, az ETO-park melletti útszakaszon történt baleset.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bécs volt az úti cél

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette az embercsempészt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság