Legfrissebb híreink

Elásta, majd bejelentette az eltűnését

A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a 36 éves férfit, akit édesanyja megölésével gyanúsítanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció a prostitúció ellen

Négy különböző városban tartottak egy időben kutatást a nyomozók, akik több millió forintot, valamint személygépkocsit foglaltak le, egy főt őrizetbe vettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagy hal akadt horogra

A rendőrök újszászi dílereket fogtak, köztük egy felsőterjesztőt. A nyomozók a kutatás során 18 kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszakadt a széria

Akár egy minisorozat is készülhetett volna az egri Dániel elmúlt hónapjaiból, azonban egy streamingszolgáltató szerződése helyett a fogda várt rá.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utasok biztonságéért - 2024

A BRFK és a BKK ellenőrzései során tavaly összesen több mint száz embert állítottak elő. Itt vannak a részletes adatok.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Európa kapujában, a haza védelmében – 3. rész

Mi rejlik a Frontex külszolgálatának kulisszái mögött? Milyen mindennapi kihívásokkal kell szembenézniük azoknak, akik ezeken a határokon dolgoznak? Zupkó Jázmin Ajándék őrmester tudósít a görög–török határról.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Nem így tanultunk előzni az autósiskolában!

Egy kiskunhalasi sofőr a közlekedési szabályok figyelmen kívül hagyásával előzött kétszer is. Azonosítása után eltiltották a vezetéstől és bírságot szabtak ki rá.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság