Legfrissebb híreink

Ittasan, engedély nélkül vezetett – balesetezett

A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai szolgálatuk során egy, az úttest mellett összetört autóra figyeltek fel.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A Donnerben is jelen vagyunk!

A lakosság szubjektív biztonságérzete Kaposváron is kiemelten fontos, a rendőrök szolgálata pedig igazodik a polgárok problémáihoz.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget. A férfit mindössze 120 méterre a bűncselekmény helyszínétől fogták el, még azelőtt, hogy a sértett bejelentette volna a lopást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Két rendőr vehette át az elismerést

Kollégáink a védelmi igazgatás területén végzett kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként „Tolna megye védelméért” címet kaptak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Késsel fenyegette az eladót, majd ruhákkal menekült el

Egy tatabányai üzletből vitt el ruhadarabokat az a férfi, akit a nyomozók forró nyomon egy órán belül elfogtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság