Legfrissebb híreink

Elfogták a rezes bandát

Május első vasárnapjának éjszakáján rendhagyó rendőri intézkedés helyszíne volt az M3-as autópálya Hajdú-Bihar megyei szakaszának egyik pihenője, ahol nyíregyházi nyomozók a Készenléti Rendőrség (KR) két drónkezelőjének rögtönzésével értek tetten napelemparki kábeltolvajokat, akiknél egyautónyi rézkábelt találtak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin - Archív

Menekülés közben kiugrott az autóból

Végül otthonában, az egyik ágyneműtartóban találták meg az izsáki fiút, aki a településen több bűncselekményt is elkövetett elmúlt időszakban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Nyitott kapuk

Nagy sikerrel zárult a Múzeumok Éjszakája a Rendőrmúzeumban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Készenléti Rendőrség

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a hajdúnánási emberölés nyomozását

A két fiatal olyan súlyosan bántalmazott egy 44 éves férfit, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Hiába szóltunk előre…

A Roadpol Alcohol & Drugs Marathon 24 órás ellenőrzése során a gödöllői rendőrök ismét olyan járművezetővel szemben intézkedtek, aki súlyosan megszegte a közlekedési szabályokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Kriminális helynevek

A magyarlakta vidékeket járva számos olyan város, falu, természeti képződmény nevével találkozhatunk, melyek a fülnek ismerősen hangzanak, de nem mindig kellemes a jelentéstartalmuk. Az ember elgondolkodik: vajon ezek szándékosan utalnak sorscsapásokra, bűncselekményekre, bűnözőkre, vagy mindez a véletlen műve? Ennek járunk most utána.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin - Archív

Intézetben nevelkedő lányokat használtak ki

A nyíregyházi nyomozók három férfit vettek őrizetbe szexuális visszaélés miatt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság