Legfrissebb híreink

A rendőrök érték utol a baleset helyszínéről elszaladó jogsértőt

A megalapozott gyanú szerint, ittas állapotban, az eltiltás hatálya alatt vezetett, vezetői engedélye sosem volt, sőt lajstromát azzal is tetézte, hogy balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül távozott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem tudott megállni, őrizetbe vették

A szekszárdi rendőrök ismét elfogták azt a 22 éves tolnai férfi, aki az elmúlt időszakban legalább 13 alkalommal lopott helyi üzletekből. Ráadáskánt több évnyi börtön is vár rá.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Állattetemek

A kőbányai rendőrök büntetőeljárást indítottak a kocsijában és kőbányai lakásában bomló állattetemeket tároló férfi ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: ellopta a fakerítést, majd eltüzelte

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást azzal a 20 éves férfival szemben, aki 2021 februárjában eltulajdonította egy ház fakerítését, és bejárati ajtaját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Villanypásztort lopott a rendőrök kihallgatták

A 24 éves gyanúsított a lopott berendezést eladta, a kisbéri rendőrök őt és az orgazdát gyanúsítottként kihallgatták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eltiltották, mégis vezetett

A tatai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a 28 éves helyi férfit, akit eltiltottak a járművezetéstől.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleseti hírek Bács-Kiskun megyéből

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó, valamint kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: menekülés közben fogták el a szentesi bankrablót

A szentesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki tavaly decemberben kirabolt egy pénzintézetet a Kurca-parti városban. Az egyenruhások azonban két órán belül elfogták.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság