Kábítószer birtoklása miatt kell felelnie
Egy 41 éves berhidai férfit állítottak elő a rendőrök.
Egy 41 éves berhidai férfit állítottak elő a rendőrök.
A Nagykátai Rendőrkapitányság nyomozói kivontak a forgalomból egy 17 éves tápiószecsői fiút, aki a lopások mellett rabolt is.
Jelentős mértékű sebességtúllépés és biztonsági öv használatának mellőzése = életveszély!
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A szabolcsi rendőrök egy emberölés miatt körözött nőt fogtak el.
Előadások a kapcsolati erőszak, és a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények témakörében.
A Készenléti Rendőrség munkatársai egy magatehetetlen nőnek és egy átfázott kutyának segítettek.
A kecskeméti nyomozók két nap alatt elfogták azt a késes rablót, aki egy elektromos rollert zsákmányolt a város egyik utcájában, október 29-én pedig egyenesen az érte induló rendőrök karja közé sétált.
Huszonnégy bűncselekménnyel gyanúsítanak két kecskeméti férfit a rendőrök, akiket őrizetbe is vettek, és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Szándékosan rongáltak meg egy közlekedő személygépkocsit.