Legfrissebb híreink

Kábítószer-dílerekre csaptak le a somogyi felderítők

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztályának információi alapján a Kaposvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást egy kábítószer-kereskedő hálózattal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Eltűnésből szexuális bűncselekmény

A Nógrád megyei nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálattal együttműködve, több szervezeti egység összehangolt intézkedése során budapesti otthonában fogták el azt az 54 éves férfit, aki a gyanú szerint szexuális kapcsolatot létesített egy gyermekkorú fiúval.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Nem tudott elmenekülni

A győri rendőrök egy 38 éves helyi férfival szemben intézkedtek, aki vezetői engedély nélkül autózott, nála többfajta kábítószert találtak, a gyorsteszt drogok fogyasztását mutatta – számoltunk be róla július 21-ei közleményünkben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Elismerések

Nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából elismerésben részesültek a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

Besurranó tolvajt fogtak

A zalaegerszegi rendőrök azonosították azt a nőt, aki egy sportöltözőből emelt el értékeket.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Négy tolvaj 44 betörése

Egy négyfős társaság a gyanú szerint Kiskunlacházán, Ráckevén és a térségben több tucat vagyon elleni bűncselekményt követett el 2024-ben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Főhajtás

Elhunyt kollégáikra emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök Halottak napja alkalmából.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Elrendelték a letartóztatását

A hajdúszoboszlói rendőrök egy 49 éves vettek férfit bűnügyi őrizetbe, a bíróság pedig a letartóztatásáról döntött.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Autóval, majd futva menekült az eltiltott sofőr

A 29 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, és a bíróság korábban a járművezetéstől is eltiltotta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság