Robbantással fenyegetett – 3 órán belül kattant rajta a bilincs
A fővárosi rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint robbantással fenyegetett meg egy újbudai üzletközpontot.
A fővárosi rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint robbantással fenyegetett meg egy újbudai üzletközpontot.
Szerencsére nem végződött tragédiával az a vasúti átjáróban történt baleset, amiben egy férfi szenvedett könnyű sérüléseket. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Hetven frissen végzett tiszthelyettest fogadtak a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
A rendőrök négy körözött személyt elfogtak.
A kőbányai rendőrök bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az iratokat az ügyészség részére.
A rendőrök az éjszaka folyamán elfogtak egy ukrán embercsempészt, továbbá hét csoportban feltartóztattak 155 illegális migránst Csongrád-Csanád megyében.
Négy, magukat afgán és pakisztáni állampolgároknak valló utast, valamint magyar sofőrjüket állították elő kedd este Budapest XIX. kerületéből a rendőrök.
A csempészt Balotaszállásnál fogták el, míg a határsértőket Kelebiánál és Bácsbokodnál tartóztatták fel a rendőrök.
A BRFK és a társszervek kedden 174 menekültet fogadtak a fővárosban.
Egy szerb férfi 11 illegális migránst akart Ausztriába juttatni.