Legfrissebb híreink

Őrizetben a sorozatbetörő

A Vasgyári Rendőrőrs területén szolgálatot teljesítő egyik körzeti megbízott fogta el azt a huszonnyolc rendbeli betöréssel gyanúsítható férfit, akit már a Miskolci Járásbíróság körözött.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezett nyomozás: rablópáros állhat bíróság elé

Szexuális kapcsolat létesítése után követelt pénzt egy 24 éves nő az áldozatától, aki nem akart fizetni. Az asszony társa ezért bántalmazta a sértettet. A kecskeméti nyomozók vádemelést javasolnak a gyanúsítottak ellen.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy elkövető, két eset

A fonyódi rendőrök egy balatonszabadi férfi ellen lopás miatt indítottak eljárást.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baján árulta a kábítószert

A férfit őrizetbe vették a helyi nyomozók.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrkézen a szegedi kifosztó

A szegedi rendőrök rövid időn belül elfogtak egy helybeli férfit, aki elvette egy magatehetetlen nő értékeit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megtalálták a helyszínelhagyót

A nagykátai rendőrök azonosították azt a 31 éves tápiószecsői sofőrt, aki a gyanú szerint a tilos jelzés ellenére vasúti átjáróba hajtott, egy érkező vonatnak ütközött, majd az egyik utasával a helyszínről is elfutott. Kiderült, korábban eltiltották a járművezetéstől.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös ellenőrzés Ibrány külterületein

A rendőrökhöz mezőőrök, vadőrök, és halőrök is csatlakoztak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták a gépkocsitolvajt a debreceni rendőrök

A 22 éves férfi pár hét leforgása alatt összesen három gépjárművet lopott el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság