Legfrissebb híreink

Zenés időutazás a 100. születésnapját ünneplő rendőrzenakarral

Éppen 100 éve annak, hogy megalakult a Készenléti Rendőrség Zenekara. Ebből az alkalomból, december 8-án ünnepi koncertet adtak a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában. A különleges előadáson a rendőrség vezetői, családtagok és az együttes korábbi zenészei mellett megjelent dr. Pintér Sándor belügyminiszter is.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Torlódás a főváros XII. kerületében

Az Eötvös úton a Normafa felé csak a BKK autóbuszai hajthatnak tovább a svábhegyi víztoronytól.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kifosztás a buszmegállóban

Két helyi férfit gyanúsítanak a salgótarjáni nyomozók azzal, hogy 64 éves beteges, gyenge fizikális állapotú ismerősüket fosztották ki.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögé került a körözött férfi

A pásztói nyomozók lopás miatt körözték azt a férfit, akit Kállón több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Papucsban és melegítőben menekült

A budapesti és a monori rendőrök egy 52 éves férfit fogtak el, aki nem kezdte meg a lopás és emberrablás miatt kiszabott fegyház- és börtönbüntetését.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Ajándékcsomagokkal is szolgál

Szilágyi Ádám főtörzsőrmester, Tiszadob körzeti megbízottja harmadik éve gyűjt ünnepi tárgyadományokat állomáshelye körzetében. A héten 70 hátrányos helyzetű gyereknek jutott azokból a mikuláscsomagokból, amelyekbe édességeket szerzett, és már a karácsonyi jótékonykodásra koncentrál.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rendőreinknek az élet védelme a legfontosabb

Egy végzetes lépésre elszánt asszonyt mentettek meg a sajókazai járőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés a Pápai járás területén

Az év végi ünnepek alatti programokon és rendezvényeken is ellenőriznek a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Családi tragédia

Egy férfi bántalmazta nagycsécsi otthonukban élettársát, aki a helyszínen elhunyt. A rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság