Legfrissebb híreink

Mindkét irányban erős forgalom volt a Csongrád megyei átkelőkön

Több mint 366 ezer utazó használta a hétvégén a Csongrád megyei határátkelőhelyeket, akik csaknem 116 ezer járművel lépték át az országhatárt. A várakozási idő kilépő irányban a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen elérte a három órát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ittasan vezetett

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy román állampolgár ellen indult ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összeütközött két vitorlázórepülő Békés megyében

A balesetben az egyik repülőgép lezuhant, de vezetője még idejében kiugrott belőle, így nem sérült meg. A pilóta és a roncs felkutatásában a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat munkatársai közösen vettek részt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás Nyíregyházán

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit bűnügyi őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fürdőzőt mentettek a Körös toroknál

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, Szegedi Rendőrőrsének rendőrei egy fürdőzőt mentettek ki a Tiszából, a Körös toroknál.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pingpongbajnokság Zánkán

A Balaton-parti városban rendezték meg a XXXVIII. Balaton Kupa elnevezésű BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kétszer is kirabolták a férfit otthonában

A füzesabonyi rendőrök néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság