Legfrissebb híreink

Vas megyében egy útszakaszon feloldották a lezárást

Járható a Csákánydoroszló és Kemestaródfa közötti útszakasz, ahol korábban belvíz miatt volt lezárás.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezték a baleset helyszínelését Nyíregyházán

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, az útlezárást 13 óra 15 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárás vízátfolyás miatt Somogyban

Lezártak a 6808-as utat Porrogszentkirály és Gyékényes között.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetesben közokirat-hamisítás és csalás miatt

Elfogták és őrizetbe vették a kecskeméti rendőrök azt a 36 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint valótlan adatokat jegyeztetett be a cégnyilvántartásba.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Belvízi helyzetkép Vas megyében

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának tájékoztatása szerint Vas megyében hét útszakaszt érintően van belvíz miatt forgalomkorlátozás 2014. október 22-én.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismét járható a körfogalom

Ismét járható a nagykovácsi körfogalom, ahol korábban baleset történt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Határsértők a nemzetközi vonaton

Két szíriai és hat afgán férfi érvényes úti okmányok és vízum nélkül akart külföldre utazni. Hegyeshalomban elfogták őket a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baleset a körforgalomban

Megsérült annak az autónak a sofőrje, aki ismeretlen okból fának ütközött a főváros II. kerületében. A rendőrök lezárták a nagykovácsi körforgalmat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság