A magasból ellenőrizték a tilos jelzésen áthaladást Győrben
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a levegőből is figyelték, hogy a járművezetők betartják-e a közlekedési szabályokat.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a levegőből is figyelték, hogy a járművezetők betartják-e a közlekedési szabályokat.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen nő azonosításához.
Életveszélyes állapotban vitték kórházba azt a Zuglóban balesetet szenvedett férfit, aki ellen korábban testi sértés miatt elfogatóparancsot adtak ki, egy másik baleset kapcsán segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja merült fel, illetve a szabálysértési elzárását sem kezdte meg.
A BRFK és a társszervek kedden 115 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. október 11-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 701 határsértőt tartóztattak fel és 905 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A rendőrök őrizetbe vették kábítószer-kereskedelem bűncselekmény gyanúja miatt.
Az idős férj megölte feleségét, majd magával is végzett.
Az ózdi rendőrök elfogták azt a fiút, aki Zádorfalván az utcán egy kislányt rabolt ki.
A Belügyminisztérium Országos Kispályás Labdarúgó Bajnokságának a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében, Nyírlugoson adott otthont.
A ráckevei rendőrök befejezték annak a 35 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint néhány hónap alatt kétszer ingatlanból, egyszer lezáratlan autóból lopott, egyszer egy mozgáskorlátozottat rabolt ki, valamint lopott bankkártyával is levette más pénzét.