Lezárt akta: hét migránst csempészett
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a bolgár állampolgárral szemben, aki 7 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal a bolgár állampolgárral szemben, aki 7 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság (BAZ MBB) idén második alkalommal hirdette meg a mezőgazdasági gépet vezető mezőgazdászok közlekedési versenyét.
A vásárosnaményi és a fehérgyarmati rendőrök közös közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak.
A rendőrök elfogták azt a nőt, aki - magát vízóraleolvasónak kiadva - több miskolci lakásba bejutott és azokból különböző értékeket tulajdonított el.
Kétnapos konferencia a bűnüldöző szakma grémiumának
A Nagykanizsai Rendőrkapitányság lopás miatt folytat eljárást egy 23 éves férfi ellen.
A Veszprém megyei rendőrök együttműködésével Hosszúpereszteg térségében valamint, Magyarszecsőd és Körmend között három gépkocsit állítottak meg a Vas megyei egyenruhások.
Takács Zoltán r. zászlós és Tóth-Udvardy Tamás r. hadnagy érdemelte ki a kitüntető címet.
Felgyújtotta a jogtalanul elvitt furgont, hogy eltüntesse a nyomokat, de lebukott.
A bonyhádi járőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy helyi telephelyről vitt el egy nyitott furgont engedély nélkül, majd egy ott parkoló másik kocsiból üzemanyagot lopott el.
A társaság két férfit bántalmazott és elvették értékeiket.