Lezárt ügyek: Bíróság elé állhatnak azok a sofőrök, akik ittasan vezettek
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket öt, ittas járművezetővel szemben folytatott.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
A gyanú szerint a három gyanúsított brutálisan bántalmazta sértetett, egyikőjük pedig hasba is szúrta.
A rendőrök 17 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen próbáltak meg bejutni az országba.
Az egyenruhások a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztály munkatársainak jelzése alapján állították meg a járművet.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tilos jelzés ellenére hajtott vasúti átjáróba, Tótkomlós közelében és ütközött össze motorvonattal egy kisbusz. A balesetben senki nem sérült meg. A rendőrség a figyelmetlen jármű vezetőjével szemben a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indult eljárás vizsgálatát befejezte.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a 21-es és a 22-es számú főutakon hajtott végre közlekedésrendészeti ellenőrzést.
Az autópálya főváros felé vezető oldalát lezárták.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 15 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.