Több száz fotót osztott meg meztelen gyermekekről
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a 35 éves férfi letartóztatását.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a 35 éves férfi letartóztatását.
Az idei évben is Magyarország egyik legnépszerűbb halastaván, a Maconkai-víztározón rendezte meg nagy érdeklődésre számot tartó horgászversenyét a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Késlekedés nélkül egy nő segítségére siettek az aznapi szolgálatba lépő körzeti megbízottak Dunapatajon május 15-én reggel, amikor egy elektromos zárlat miatt lángolni kezdett a gépkocsija.
Az asszonnyal szemben több körözés volt érvényben.
Az egri nyomozók őrizetbe vettek egy káli férfit, akit két vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítottak meg.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy középkorú férfit őrizetbe vettek.
A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 17 éves lány megtalálásában.
Értekezletet tartott a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB), amely a Balaton és a Velencei-tó térségében nyáron megnövekedett rendőri feladatok végrehajtása érdekében jött létre, és négy főkapitányság – Veszprém, Somogy, Zala, Fejér –, a társszervek, önkormányzatok és civil szervezetek tevékenységét hangolja össze. A feladataikról beszélgettünk Anda György ezredessel, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesével, a bizottság soros elnökével.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel annak a 39 éves férfinak a tartózkodási helyét, akit a német hatóságok több bűncselekmény miatt köröztek.
Három kerület, 724 igazoltatás, 10 előállítás – belvárosi akció júniusban.