Letartóztatták
A baranyai nyomozók emberölés elkövetésével gyanúsítanak egy 31 éves horvát nőt.
A baranyai nyomozók emberölés elkövetésével gyanúsítanak egy 31 éves horvát nőt.
Nógrád megyében fogták el azt a magát ukrán állampolgárságúnak valló férfit, aki 18 embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépéséhez.
A miskolci rendőrök 5 órán belül elfogták azt a férfit, aki csúzlival lőtt a volt párja, a rokonai és az egykor közös otthonuk irányába.
Vasúti kocsiból lopott el egy őrizetlenül hagyott mobiltelefont Hódmezővásárhelyen, a rendőrök elfogták.
A megyei közgyűlés egyhangú igennel elfogadta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2021. évi beszámolóját.
Kábítószer-kereskedőket fogtak el a zalaegerszegi rendőrök.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrnek.
A svéd férfi 8 illegális migránst akart jogellenes kivinni az országból.
Háromszor egyhetes napközis tábort szervezett a nyárra a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr Sportegyesület.
Dicséretben és elismerésben részesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője azokat a rendőröket és miskolci rendészt, akik részt vettek egy miskolci támadó elfogásában.