Legfrissebb híreink

Járóbotos, idős nőt fosztott ki az utcán

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Rómeó” segített egy embercsempész elfogásában

A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök a Készenléti Rendőrség helikopterét is bevetették az autópályán.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felkészülés hullámverésben

Erős szél és méteres hullámok várták azokat a vízirendőröket, akik szolgálati hajóvezetői vizsgájukra készülve gyűltek össze Balatonfüreden. A felkészülést nem segítette a mostoha időjárás, de ez nem szegte a rendőrök kedvét, hogy vízre szálljanak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Luxusautós munkanélküli

Eddig tartott a fényűző élete a gyöngyösi dílereknek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőröket meglátva cseréltek helyet

A győri járőröknek gyanússá vált, hogy egy előttük haladó autó az útról lehúzódva megállt, majd a sofőr szélsebesen átült a bal hátsó ülésen utazó személy helyére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rács mögött a tolvaj

Lopás miatt kell felelnie annak a 19 éves abonyi férfinak, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban a város több házába is betört.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elcsatangolt gyerekek

Kilenc rendőri egység és polgárőrök is keresték a testvéreket Zalaegerszegen. Szerencsére az ijedtségen kívül nem esett bántódásuk.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés Szegeden

A nyomozók egy nap alatt derítettek fel egy szegedi emberölést, a gyanúsítottat őrizetbe vették.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A német hatóság körözte

A pápai rendőrök elfogták és őrizetbe vették az 54 éves férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy másik szál is elvarrva - videóval

Nyolc fővel bővült az elkövetői kör egy kábítószer-kereskedelem bűntett miatt indult eljárásban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság