Legfrissebb híreink

Vádat emelnek a tolvajok ellen

Műszaki berendezéséket loptak el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Embercsempészet miatt kell felelnie

Az M1 autópályán ellenőrizték a rendőrök azt a személygépjárművet, melynek sofőrje 7 külföldi személyt próbált átjuttatni a határon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megbotránkoztatást, riadalmat keltettek Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári kórház főbejáratánál ért véget az a szóváltás, mely néhány fiatal között az egyik helyi szórakozóhelyen kezdődött el.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos baleset az 5151-es számú úton

Lesodródott, majd fának ütközött egy személygépjármű.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halálos baleset az 55-ös számú főúton

Egy 49 éves kerékpáros vesztette életét a balesetben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás az M3-as autópályán

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt félpályás útlezárásra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapestről Nyíregyháza felé tartó szakaszán, a Mezőnagymihályi lehajtónál.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Félpályás útlezárás Törökszentmiklósnál

Személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt félpályás útlezárásra kell számítania a közlekedőknek Törökszentmiklós külterületén, a 46-os számú főúton.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Polgárőrnap az együttműködés jegyében

A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége 2013. július 20-án Békés-Dánfokon rendezte meg a megyei polgárőrök napját. A rendezvényen a megyei rendőrfőkapitány több önkéntest is elismerésben részesített.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság