Szünetel a határforgalom a barabási közúti határátkelőhelyen
A leállás a gyalogos és a személygépjármű forgalmat egyaránt érinti.
A leállás a gyalogos és a személygépjármű forgalmat egyaránt érinti.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Miniszteri elismerést vehetett át dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Egy szerencsi körzeti megbízott elfogta azt a tolvajt, aki egy akkumulátortöltőt lopott el, ekkor a sértett még nem is tudott erről.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Február 18-án hajnalban két 27 éves járőr és egy 40 esztendős tűzoltósági ápoló lelte erőszakos halálát a Minnesota állambeli Burnsville egyik külvárosi családi házánál, ahol öt saját és két mostohagyerekével barikádozta el magát egy 38 éves férfi. Négy és fél órán át tárgyalt velük, amikor tüzet nyitott, és később magával is végzett.
A debreceni rendőrök szemtanúk jelentkezését várják.
Katzer Dániel a Készenléti Rendőrség munkavállalója, raktáros. Eddigi életének mind a 36 éve Kőbányához köti, ott született, ott nőtt fel, ott él ma is, így hát nem meglepő, hogy Kezdetek című fotókiállítása is a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban látható.
Az érdi rendőrök befejezték az eljárást egy 28 éves férfivel szemben, aki helyben és a környező településeken követett el számos vagyon elleni bűncselekményt.