Legfrissebb híreink

Hat bűncselekmény két gyanúsítottja rendőrkézen

A kecskeméti tolvajok mérlege egy babakocsi- és négy kerékpárlopás, valamint egy járműből lopás. Jelenleg mindketten őrizetben vannak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bírósági eljárást is vonhat maga után

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenegyedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dílerekkel szemben fejezték be a nyomozást

Egy trió tagjainak bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt kell felelnie. A debreceni bűnügyesek befejezték az ügy vizsgálatát.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Diákok a rácsok mögött

Bűnmegelőzési szakemberekkel és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési vetélkedőjén győztes Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium tizedikeseivel igyekszünk a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Túlesünk a beléptetésen, hogy aztán kezdődjön a Te melyik utat választod? program.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a férfinak az azonosításában, aki hátizsákot lopott egy autóbuszon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Terrorszervezet mellett továbbra sem!

A Hamász felhívásához köthető újabb gyűlést tiltott meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Büntetőeljárás egy komment miatt

A nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt hallgattak ki egy férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányságon folyó nyomozásban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság