Legfrissebb híreink

Túlsúlyos járműszerelvény az M3-ason

A rendőrök az autópálya Szabolcs vármegyei szakaszán szűrték ki a forgalomból.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ballonkabátos mutogatós

Több bejelentés is érkezett szeptember 19-én a XV. Kerületi Rendőrkapitányságra, mely szerint egy férfi a Szent Korona útján lévő szupermarket előtt mutogatja magát, és ehhez a „klasszikus” ballonkabátot választotta.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Közlekedésrendészeti összefoglaló Fejér vármegyéből

A rendőrök továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a szabályszegők forgalomból történő kiszűrésére a közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy driftelő autós is horogra akadt

A fővárosi rendőrök közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak a hétvégén az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítására.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Menekült, de hiába

Kiraboltak egy idős nőt Orosházán. A rendőrök egy óra alatt kiderítették, ki támadhatta meg, és nem sokkal később el is fogták a gyanúsítottat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosított elhunytak

A rendőrség kétséget kizáróan azonosította a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet Patológiai Osztályán a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem szereplő két holttestet. A halál mindkét esetben természetes okból következett be.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Célok sokasága

A napokban rendezték meg a 3. Taktikai Szituációs Lövész Csapatversenyt az Országos Rendőr-főkapitányság Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ORFK ROKK) nagytétényi lőterén. A nemzetközi megmérettetésen összetett feladatokat kellett teljesíteniük a résztvevőknek, a viadal alaposan próbára tette a tudásukat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Keressük Rega Vlagyimirt!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy sárospataki férfi megtalálásához.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság