Legfrissebb híreink

Fokozott ellenőrzés Cigánd közigazgatási területén

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. szeptember 16-án 14 órától 18 óráig.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Volt, ahol az igazolványát hagyta hátra, máshol jól megnézték

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy férfit, aki a gyanú szerint legalább két bűncselekménnyel gyanúsítható. A sértettek mindkét esetben megzavarták a betörőt, így menekülőre kellett fognia.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Amit a nyomozásról tudni kell

Kovács Gyula nyugalmazott alezredes nemrég fejezte be hatrészes előadás-sorozatát a Rendőrmúzeumban, mely szakemberek és érdeklődő civilek számára egyaránt érdekesen mutatta be mindazt, amit a nyomozásról tudni kell.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Körözött autó Nagykerekinél

A francia hatóságok rendelték el a gépkocsi körözését.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy vármegye, két főkapitányság

Egy összehangolt közlekedésrendészeti és határrendészeti akciót tartottak tegnap a Bács-Kiskun és Baranya vármegyei rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Takarítás helyett kocsikázás

A 27 éves férfi ittasan döntött úgy, hogy elköti munkáltatója kisbuszát. Soha nem volt jogosítványa, egy kilométer megtétele után árokba hajtott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Alkalom szülte tolvaj

Hol egy bolt kivilágított belseje, hol a gyújtáskapcsolókban felejtett indítókulcsok hívogattak egy férfit. A mezőtúri nyomozók viszont nem hívták, hanem vitték az elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőrök találták meg az idős hölgyet

A fonyódi egyenruhások segítették ki bizonytalan helyzetéből az eltévedt német nőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Randevú helyett közúti jelzőtáblákat lopott

Szerencsére nem történt baleset az érintett útszakaszon, azonban a tolvaj férfinak felelnie kell meggondolatlanságáért.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság