Legfrissebb híreink

Több bűncselekményt is elkövetett

Közúti ellenőrzés során szűrték ki az egyenruhások azt a férfit, aki kábítószert fogyasztott, mielőtt volán mögé ült, korábban pedig megvert egy lakost Csongrádon. Az ügyben indult eljárás lezárult.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Harmadik helyig hajította a gerelyt

A XVI. Rendőr Atlétikai Európa-bajnokságon Hortobágyi János törzsőrmester, a Készenléti Rendőrség (KR) Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság kiemelt objektumőre vihette a magyar zászlót, ezzel képviselve hazánkat. De azzal is képviselte, hogy gerelyhajításban a harmadik helyen végzett.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Újabb migránscsoportok elfogva

Munkatársaink Balassagyarmaton és Cereden is intézkedtek illegális migránsokkal kapcsolatban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnös kereskedelem

A Jászberényi Rendőrkapitányság lakásán elfogott és őrizetbe vett egy dílert. A rajtaütéskor éppen négy vásárló tartózkodott nála.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ellopta a templom adománygyűjtőjét

A tardosi lakos a falból kitépte a fém pénzkazettát, majd távozott. A rendőrök még aznap kihallgatták és őrizetbe vették az elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Keletje van a GPS-antennáknak

Mezőgazdasági precíziós eszközök lopására szakosodott párost lepleztek le a Lenti Rendőrkapitányság munkatársai. A zalai zsaruk azonosították a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit, végül pedig Békés vármegyében a szeghalmi kollégák elfogták az egyik litván elkövetőt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Körözött személyautó Ártándnál

A nagyértékű járművet az olasz hatóságok körözték.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Felismeri a tolvajt?

A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság