Házról házra
A balmazújvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a 27 éves nőt, aki a gyanú szerint két hónap alatt kilenc lopást követett el a településen.
A balmazújvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a 27 éves nőt, aki a gyanú szerint két hónap alatt kilenc lopást követett el a településen.
A Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Személyvédelmi Főosztály kiképzői tartottak személyvédelmi képzést a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Ezred 12 fős állománya részére.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki láncfűrészt lopott Mindszenten. Az elvitt szerszámgépet az egyenruhások megtalálták, majd visszaadták a tulajdonosnak.
A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök.
Ügyeletes kolléganőnknek köszönhetően nem történt tragédia.
Az encsi rendőrök pénzbírsággal sújtottak egy abaújkéri szabálysértőt.
Az idős sértett öröme határtalan volt, amikor a kunszentmártoni rendőrök átadták neki azt a két paplanszettet, amit néhány órával korábban loptak el tőle.
A település polgármestere ünnepélyes keretek között adta át a dunaszegi körzeti megbízotti csoportnak a rendőrirodát.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves fiút.
Petrucz Anikó Dóra soha nem adja fel, az álmaiért a végtelenségig képes küzdeni. Nemrég teljesített egy kihívást, melyben megdöntötte a négyütemű fekvőtámasz magyar rekordját: 5098 gyakorlatot végzett tizenkét óra alatt.