Halálos kimenetelű baleset a 38-as számú főúton Szekeresbokornál

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a baleset helyszínelését, az útlezárást feloldotta.

Halálos kimenetelű közúti baleset történt 2020. december 22-én 15 óra 30 perc körül a 38-as számú főúton Szekeresbokornál. Az eddigi adatok szerint egy személygépkocsi előzés közben összeütközött egy tehergépkocsival. A baleset következtében a személygépkocsi egyik utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további két sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek. A rendőrség a baleset helyszínelését teljes útlezárás mellett elvégezte, a forgalomkorlátozást 18 óra 26 perckor feloldotta. A forgalom ismét zavartalanul haladhat. A baleset körülményeit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.  

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel közlekedjenek, és a közlekedési szabályokat mindig tartsák be.

 

<< Vissza az előző oldalra