Halálos kimenetelű közúti baleset történt Nyíregyháza és Nagykálló között

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte a baleset helyszínelését, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. január 21-én 7 óra 40 perc körül a 4911-es úton az 5. kilométerszelvényben Nyíregyháza és Nagykálló között. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Nagykálló irányába haladó személygépkocsi megcsúszott az úttesten, és a szemközti forgalmi sávba sodródott, ahol összeütközött egy Nyíregyháza felé közlekedő mikrobusszal. A baleset következtében a személygépkocsiban egyedül utazó 22 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a baleset helyszínelését befejezte, az útlezárást 10 óra 35 perckor feloldotta, a forgalom ismét zavartalanul haladhat.

Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a balesetek elkerülése érdekében fokozott figyelemmel, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, és a közlekedési szabályokat mindig tartsák be.

 

<< Vissza az előző oldalra