Jelenleg is tart a helyszíni szemle és a műszaki mentés a 81-es főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Magyaralmás térségében történt közlekedési balesetben egy 66 éves férfi vesztette életét.

Amint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. december 3-án 17 óra 45 perckor a 81-es számú főúton. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 66 éves móri férfi BMW típusú személygépjárművével Székesfehérvár felől Mór irányába közlekedett.  A 15-ös kilométerhez érve a BMW az előtte haladó Citroen típusú személyautó előzésébe kezdett, azonban a manőver során a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett és először a Citroennek ütközött, majd átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol két további személyautónak is nekicsapódott. A baleset során a BMW 66 éves vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további három személy pedig megsérült.

A baleset helyszínén jelenleg is tart a műszaki mentés, ezért a rendőrök a forgalmat Fehérvárcsurgó, valamint Bodajk települések felé terelik.

Kérjük, vezessenek fokozott figyelemmel!

1

 

<< Vissza az előző oldalra