Zavartalan a forgalom a 81-es számú főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a helyszínelést a 81-es számú főút 38-as kilométerszelvényében.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2019. július 27-én délután személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt a 81-es számú főút 38-as kilométerszelvényében, ahol két személygépkocsi ütközött össze. A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépkocsi Bakonysárkány felől a főútra úgy kanyarodott ki, hogy nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedő személygépkocsinak és összeütköztek. A baleset következtében az okozó járműben utazó három személy sérült meg.

A rendőrök a helyszínelést 16 óra 20 perckor befejezték, a forgalom mindkét irányban zavartalanul haladhat.  

<< Vissza az előző oldalra