Forgalmirend-változás a megyeszékhelyen
A közlekedőknek 2017. május 4-én forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Szombathelyen.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy a 2017. május 4-én, 18 órai kezdettel megrendezésre kerülő Falco-Vulcano Energia KC – ZTE KK kosárlabda-mérkőzés idején az alábbi forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Szombathelyen.
Időszakosan lezárásra kerül:
2017. május 4-én 16 órától
2017. május 4-én 22 óráig,
a Hadnagy utca, a Lipp Vilmos utca és az Eperjes utca közötti szakaszon.
Erre az útszakaszra a Rendőrség kizárólag a vendégszurkolók gépjárműveit, illetve a lezárt területen lakó személyek járműveit engedi be. A hazai szurkolók az Arena Savaria Sportcsarnokot kizárólag az Eperjes utcai főbejáraton keresztül közelíthetik meg és hagyhatják el!
A rendezvény zavartalan lebonyolításában a Rendőrség közterületi szolgálatot ellátó állománya és a Polgárőrség tagjai vesznekrészt.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!